Eleinte mindenki leguggolva és hasonfekve közeledett hozzám, hogy nehogy megijedjek tőlük. Mit gondoltak, mi vagyok én, egy gyáva nyúl??? Na jó, igaz ami igaz, anyagazdi 182cm, apagazdi meg közel 190cm... Meg különben is, azért így csak jobban egymás szemébe tudtunk nézni :) Törpi még kisebb, de már ő is elég magas hozzám kápest. Jó fej, Őt is szeretem. Bár ő sokat van a barátaival, vagy a szobájában. 

V. mindig lefeküdt a földre, és mindig volt nála vagy zöldségszár, vagy fű, vagy répa, vagy valami finomság. Lefelküdt, és hívott, hogy menjek oda. Amikor odamentem, kaptam abból ami nála volt, és iszonyatos örömködésekben tört ki. Azt hitte hülye vagyok, és nem értem mit akar??? Aztán eldugta a finit, és hagyta hogy elmenjek. Mikor már 3-4 nyusziugrásnyira voltam tőle, akkor megint a nevemen szólított, és odahívott. Én odamentem, és megint kaptam finit, V. meg megint örült. Még jó, hogy Március 22-én érkeztem, így volt még finom zöld szár. :) Így ment ez egészen addig, amíg már elsőre odaugráltam hozzá. Nagyon büszke volt rám, mert szombatra már többé kevésbé odamentem elsőre, ha hívtak. És hívtak. Mindig. És azóta is :) 

Egyik nap gazdiék épp feküdtek a földön, nézték a TV-t, én meg ücsörögtem kicsit odébb, mikor arra gondoltam, hogy én ugyan nem fogok itt egyedül gubbasztani, és odafeküdtem V. mellé. Szegény alig mozgott, félt hogy elriaszt, még simizni is csak lassan óvatosan mert. Pedig én akkorra már olyan fáradt voltam, hogy seprűvel sem tudott volna elkergetni. Meg hát olyan jó volt végre odafeküdni valakihez. Mint régen a tesókkal.

Azt nem is mondtam még, hogy V. először Marcinak hívott, viszont A. meg folyton Pöpösnek, mert hogy fiú vagyok, és a fiúknak meg pöpösük van, jelentsen ez bármit is. Na így ragadt rám a Pöpi... Nem vagyok rá túl büszke, de szerencsére mára már csak a becenevem maradt meg. 

Az első odafekvésem (ezek mindent lefényképeznek...)  :

Az idő múlásával aztán szépen azt is kitapasztaltam, hogy mi a napi rutin. V. reggel elmegy dolgozni, de előtte megsimizi a buksim, ad friss vizet, meg egy kicsi száraz tápot (elég smucig mondjuk), és megkér hogy viselkedjek rendesen. Aztán d.u. hazajön munkából, akkor kitakarítja a helyem, ad enni, inni, és indulhat a móka. Már majd megőrülök, amikor meglátom őt felpakolva a szemetessel, a lapát/seprű kombóval, a pellettel, a szénával és igen! , a száraz táppal. Nyamm... V. mondjuk nehezebben tanul mint én, mert neki kb 1 hét alatt esett le, hogy ha a tányéromba először beleteszi a szárazat, és kiteszi a ketrecen kívülre, akkor nyugodtan ki tudja takarítani a helyem. (Igazából A. hívta fel rá a figyelmét...)

Innentől kezdve aztán egész nap mehet a futkosás, heverészés a kedvenc hintafotelomban (mert nekem olyanom is van), ...

.... vagy V. és A. hirtelen nyakába ugrása/csúszása a kanapé támlájáról ...stb Mindig mókázunk :)))

A. épp kitörő örömmel fogadja, hogy hátulról a nyakába másztam :)

V. nem nagyon szereti, ha a kanapéra megyek, mert egyszer lepisiltem. Meg oda is kakáltam. Mással is előfordult már nem??? Ha felmászok akkor mindig elmondja a litániát (Pf...) én meg mindig nagyon figyelek és megígérem, hogy jó leszek.

V. éppen papol...